2015. január 28., szerda

A mi kis saját pékségünk, és én vagyok a pékné


Kenyérke, egy jó másfél kilósdarab, nagyon jó lett, most utóljára kettészedtem, és két cipó lett, csak elfeljtettem még egyben lefényképezni

A nagyobbikkal kezdtük, és amig egy szelet kenyeret eszek meg máskor, abből kettőt, mert finoooommm :) Két ekkora kenyérhez kell a két csapott evőkanál só, bár ez gyenge só, ha a só lehet gyenge. Próbáltam kevesebbel, alapból nem eszünk sok sót, de kevesebbel íztelen lett.





Zsemlék, isteni, melegen vajjal rosszullétig lehet enni, de utána 2 naposan is simán pihepuha, hosszebb időt neméltek meg a kis drágát. Elötte nagyobbakat csináltam.

És ez lett belőle, saját készítésű húspogácsával azt hozzáteszem. Igen, imád a férjem :)


Pár kép


Kis cukiság a kanapénk dobozán :)
Az ablakunk a városházára néz, meg ere a nem annyira azép szállodára. Nyáron szökökút van a városháza elött, ami télen koripálya, amit olyan komolyan vesznek, hogy kisebb méretű hókotróval letakarították róla a havat.


Autóból fényképeztem, olyan amilyen. Középtájon ah a fura épület, ami szerintem Drakula kastélya, az egy szálloda a McDonal Hotel, nagyon puccos, az egyik legrégebbi épület a városban. A mi kis birodalmunk a közvetlenül mellette található hát, 3Dben kicsit hátrébb van. 27 emeletes, mi 25diken vagyunk, csak a mésik oldalt. A kocsi és felhőkarcolók között még van egy folyó is, de az itt nem látszik.


Ez még egy 2013as kép. Ezt a kb 50 emeletes csodát látjuk az ablakunkb ól, ha nagyon balra nézünk. Fehős időben nem látszik a teteje, durva. Az aljában luxusüzlet van a többi része iroda. Szerintem ez a legszebb felhőkarcoló a városban jelenleg.

Kezdjük az elején

Hát nem írtam semmit, mert lusta vagyok, nem tudok szépeket fényképezni, gondolataim vannak, csak összevissza csapongóak, ez van.
Majd néha irogatok, úgysem látja senki, és ez így is van rendjén. :)

El költöztünk, de el ám, mert nem bírtunk a seggünkön ülni, és hogy ne legyen olyan egyszerű egyből 10 000 km-t kellett költözni. Az új otthon Kanada, Alberta tartomány, Edmonton város, és ezen belül a Downtown, igen, ha kinézek az ablakon felhőkarcolókat látok, és a 25-dik emeleten lakunk.
Első pás sokk vagy csak észrevétel:
Mindenhol ázsiai van, persze mert olcsó munkaerő, szegények általában nem sokat jártak iskolába Indiában vagy a Fülöp-szigeteken így hát ők dolgoznak a boltokban, gyorséttermekben. Sosem fogom őket megérteni, pl kávé, ami úgy koffi na nekik ez kopi, hát jólvan, jót tesz a hatalmas angolba vetett önbizalmamnak.

Távolságok, Van  Budapesten két millió ember, itt csak 800 000, de a város alapterülete minimum 4* akkora, de a Sherwood park is pl a város része, olyan mint Érd, van 20 km semmi a kettő között, a semmi közepén meg olajfinomítók, olajfúró tornyok, amik kivilágítva nagyon jól néznek ki. Visszatérve, a 0-dik utcától (ave) (vízszintesen vannak a térképen az ave-ek, függőlegesen meg a streetek) a 200-dik ig autóval egy bő óra az út, de inkább másfél, busszal szerintem fél nap. Azért Csepel Békásmegyer 2 óra alatt megvan.

Buszok. A Buszra elöl kell felszállni, illik köszönni, erre az illedelmes 'Hi-ra' visszaköszön a soför, aki vagy indiai vagy vicceskedő kanadai vagy kanadai nő. A buszjegy 3,20 (azaz 730 forint), vagy előre megvett tizes tömbbel csak 2,5 körül. A az előre megvett jegyet vagy apénzt egy kis dobozba kell tenni és a soför ad helyette egy papírfecnit, ami jelzi meddig utazhatunk. Hivatalosan 90 perces egy jegy, általában 2 órás papírkát szoktam kapni. Át lehet szállni, vagy ha gyors az ember ugyanazzal a jeggyel elmegy boltba, bevásárol, és hazamegy. Leszállás, vagyis elötte leszállási szándék jelzése, ez egy csudijól kitalált dolog, a busz ablakán vízszintesen végigfut egy kábel, azt kell meghúzni. Szóval üldögélsz, eszedbe jut, hogy le kéne szállni, meghúzod a madzagot, megvárod amíg a busz megáll, kinyitja az ajtót, és jó kanadaiként, csak ekkor emeled el a feneked az üléstől, hogy felkelj, és leszállj, amikor jó hangosan mondod a soförnek, hogy Thank You, (nem úgy, mint a bkv-n h ****** vagy ******). Itt nem kellnek fel az emberek a buszról mozgás közben, a nyugdíjasok nem tömörülnek az ajtóba még egy megállóval hamarabb, nincs lökdösődés meg ilyenek.  Ami rossz, az az, hogy ezek tényleg minden utcasarkon megállnak, tehát 20 utca 40 perc. Viszont mindig fűtött, és a nagyobb átszállóhelyek (Blaha, Nyugati, Móricz, Moszkva tér) fűtöttek, igen, komolyan, ajtajuk van, és meleg van. A mezei buszmegállók nem fűtöttek, de minden oldalról van üveg, tehát nem annyit ér, mint a 4-6-os vonalán az a valami, ami alá beesik az eső simán.

Zebra. Itt úgymond, nem zabra a zebra, mivel nem csíkos, csak két vonal között kell átmenni, amikor fehér a lámpa, és a narancssárgán nem szabad átmenni. ezek egymásmellett vannak, nem egymás alatt. Az autósoknak a lámpa kicsit más mint, otthon, mivel a túloldalon van a lámpa, a kereszteződésen túl, tehát nem tud az megesni, hogy közel mész a lámpához és nem látod mi van feletted. Viszont így az autók közel vannak a "zebrához" és kicsit ijesztő egy pickuptól 20 cm-re áthaladni az úttesten. Itt piros lámpánál is lehet jobbra kanyarodni az autóknak, ha nem jön semmi, ehát gyalogosként simán le lehet lépni akár egy 10 tonnás autó elé is, meg fog állni. Mindenhol mindenki megálla gyalogosoknak. Mindig.

Bolt. Walmart, 1 db "l"-el, millio helyen látom "ll"-el a Tesco megfelelője, vicces emberekkel, olyan élelmiszerekkel, amit egy malacnak nem adnék, viszont a többi része értékelhető. Superstore, Auchan, jobb, még kedvelem is, de nem egy nagy szám. Costco, azaz a helyi Metro, csak durvább, példák a kiszerelésekre: Wc papír 36 tekercs, papírzsepi 16 doboz, papírtörlő 16 guriga, alma min 4 kilo, krumpli nincs kilóra, min 10 font, 4,5 kilo, méz, nutella, kecsap, kenyér, felvágott, minimum kettesével kell venni, de ezeknek darabja is nagy, kecsap 2*1,25 kilo. A tej mindenhol 4 liter. Nincs kockaélesztő, de már megszoktam, a liszt nem a cukor mellett van, és minden kisebb nagyobb boltban van gyógyszertár rész, a vitaminokat, fájdalomcsillapítokat simán le lehet venni a polcról, és van recepes pult is, a Spában kb. Kisebb boltok. A Spár megfelelője a Save On Foods, de ezt egy fél Tesconak kell elképzelni méretben. A Safeway az Interspár, nagy és sok van belőle. A Save On Foods, mint a legközelebbi bolt az egyik kedvencem, annyira szépek a zöldségek, két hetet is kibírnak, spriccelő berendezés van a répákra, hogy friss maradjon, egy álom. Ennen a SOF-ban kb mindent be lehet szerezni, de tényleg, nincs olyan zöldség amit fehér ember eszik és nincs, van sushihoz minden, tofu, friss hús, friss hal, bio tej, bio tojás, és persze olyan kozmetikai márkák, amikért otthon a kislányok megvesznek. Direkt írtam, a fehér ember által evős zöldségeket, mert a többirevan külön bolt, a T and T market, egy nagy kínai Tesco. Minden van, ami a Tescoban, csak Kínából, Koreából, Japánból. 100 féle rizs, kagylók (fujj), halak, rákok, 100-nál több olyan gyümölcs, aminek nincs magyar neve, Tonymoly és Biorá cuccok, király, üvegtészta, minden a kinai kajához, két sornyi szójaszósz, és hát a termékek nagyrészéről nem tudom, hogy mire jó. Csak keletiek vásárolnak ott javarészt, fehér embert alig láttam. Van magyar bolt, Piroska szörppel, pirosarannyal, szalonnával, Pick szalámival. Ha majd honvágyam lesz elmegyek egy kis Univer majonézért :).

A Bioboltok. Nem voltam otthon nagy bio fan, mert a spár tej is Tolnatej, jó volt az, de az észak-amerikai kontinensen egy csomó minden engedélyezett ami az EU-ban évtizedek óta tiltott. A tej és tojás-nál nagyon nagyon ügyelünk rá, hogy bio legyen, mindjuk emiatt nem kell bio boltba menni, bárhol beszerezhető. A 82dik avenél van egy tesco méterű biobolt, és pont olyan is, csak minden bio. Macskakaja, wc papír, sajt zöldség, kozmetikum, mind bio cuccok. Itt a Jasper és 124dik sarkán van ebbőla boltból egy kicsit kisebb, de itt is elnézelődök egy órát simán. Bio kozmetikum, az új hát még nem mánia, de új iránya az életünknek, főleg ha 1-2 év múlva esetleg gyereket szeretnénk. Nagyon jó minőségű dolgokat lehet kapni és teljesen olcsón. Sosem többet parabén :)

A csajok számára talán legérdekesebb rész a drogéria. Van a DM megfelelője a Rexall, semmi extra, alap cuccok. Utána van egy szintemelkedés a London drugs, és a Shoppers, egy douglast talán nem ér el minden szinten, kevesebb parfümük van jelentősan, de másban simán veri. Itt lehet kapni a Vichy, Cargo, Real Techniques cuccokat, de van Shiseido, Gosh, Lancome, Bioderma, stb is. Illetve ezeknek a boltoknak ez a kozmetika rész csak egy része, vannak hajfestékek, konyhai dolgok, (nem kaja), tisztítószerek, mostanában a DM-ek is egyre ilyenebbek azt hiszem. A nagy szerelem elött jön még a The body shop, the face shop és társai, a WEM-ben (West Edmonton Mall) legalább 10 ilyen különálló kozmetikai bolt van.
És igen, most jön a Sephora. A Sephorában a vásárlókkal való foglalkozás/kommunikáció egy számomra roppantúl új szinten történik. Kezdésképpen a törzsvásárlói kártyám össze van kötve a netes fiókommal. Meg tudom nézni, mikor mit vettem online is és a boltokban is. A szemcerkákat szerintem két hete vettem, ma jött egy e-mail, hogy véleményezzem őket, az emailben a termékek, ki sem kell keresgélni őket. Ezen felül megadtam a bőröm adatait, problémáit, ha valami olyan akciós ami jó lehet kapom az értesítést, depersze így nem mindenről. A hírlevelet belehet állítani napi, heti, havi rendszerességűre. A napi idegesítő, átállítottam hetire. Lehet máshol is van ilyen szintű figyelem, csak én nem találkoztam vele. De a legjobb, hogy a boltban 10 kislány jön megy, hogy segítsen, néha már sok is, de nagyon aranyosak, és a 200 dolláros krémet is felkenik a fejemre ha akarom, és nem várják el, hogy jajj vedd már meg. Szóval a Douglas az ilyen semmi ehhez képest, de parfüm mennyiségben azért ők többet tudnak. Annyira cukik az eladó lányok, nagyon segítőkészek. Ami elsőre magyar árakhoz szokva azért durva, hogy egy szemcerka 22 dollár (22*230ft) egy paletta vagy alapozó 50 dollárról indul, csak indul. Szóval vannak bizony árak, ehhez képest tele, de tele van a bolt, 15 eladócsajszio van délelött 20on x délután. Imádom. A MACet is, ott is ugyanez, sokkal több eladó, több vásárló, semmi tukmálás, nagyon szupi. A Sephorában is van Lancome, és ez még lesz máshol is, viszont a Bobbi Brown itt nem külön boltot tart fenn, simán a Sephorában lehet kapni. 
Ahol parfümöt érdemes venni az a The Hudson's Bay (ez a cég anno egy felfedező cég volt, ők fedezgették fel Kanadát, lőtték az indiánokat, városokat alapítottak, stb, róluk van elnevezve a Hudson's öböl). Ez egy tipikusáruház, ami Magyarországon már nem létezik szerintem. Van egy jó nagy kozmetika része, Lancome, Estee Lauder, Shiseido, Clinique, Chanel, Elizabeth Arden, Marc Jacobs és egyéb márkáknak van önálló nagy kör alakú pultja, ezek külön kis boltként működnek, a többiek egyben vannak. Itt lehet a legkülönbözőbb parfümöket csodakrémeket beszeezni. Árulnak még ágyakat, ágyneműt (Tommy hilfiger, Nautika, Calvin Klein, Ralph Lauren, igen ezek ágyneműket is gyártanak), ruhákat, táskákat, cipőket, konyhai felszereléseket (ezekből is csak a high end márkákat persze), karácsonyi kacatokat (egy nagy műfenyő akár 500 dollár is lehet), bőröndöket stb, mindezt van, hogy 3 szinten. A Sears ugyanilyen, valamennyivel kisebb. A Target szintén ilyen, de az amerikai, a kozmetikai része inkább drogériás. 

A WEM-re szentelek külön is pár mondatot, mivel ez Észak-Amerika legnagyobb plázája, Nem csak Kanadában de az USÁban sincs nagyobb. Van benne egí Bay, Sears, Target, T and T market, ez eddig 10 tesco kb, Van benne egy vidámpark, egy tengerpart, rendesen hullámzik, meg van egy tucat csúszda, Van egy elsüllyedt hajó ami mellett fókashow van kétóránként, van egy minigolf pálya és egy jégpálya, 4 étkezde rész, és több akkora bolt, mint az Árkádban a C&A. A boltok száma a honlapjuk szerint 1300, nem voltammég mindben, de az tuti, hogy napokat el lehet itt tölteni. Ja van Euróba rész, a szálloda rész, semmi extra, csak úgy néz ki, mintha Budapest egy kis köruti részét odavitték volna. Nekem nosztalgikus, másnak fel sem tűnik. Ennyit a boltokról :) 
Vagyis még egy dolog, vannak otthon az úgynevezett "szolgáltató házak", amik laposak, van bennük több üzlet és vagy fodrászat, van egy ilyen Békásmegyeren is egy kistescoval. Na az itt nagyon elterjedt. 800000 emberre van 4-6 pláza, attól függ mi számít annak. Nem sok, viszont vannak ilyen kisebb boltcsoportosulások. Kb 10 bolt egy helyen, egy nagy középső parkolóval. Hasonló egyrészt a szolgáltató ház típushoz, vagy a ferihegyi úton, vagy újpestnél lévő boltkupachoz. Egy helyen vannak, de külön külön bejárattal. A South Commonban pl. több, mint 100 bolt van az Ikeátol a ruhaboltokon át barkácsboltig, minden van. Itt szokot lenni Tommy Hilfiget poló 12 dollárért :)

Külön érdekesség a liquor store, a piabolt, nem aggódok, szerintem mire hazamegyünk otthon is így lesz :) Szóval az alkoholt külön boltokban árulják, a bort és a töményet egyesével a sört jellemzően 12, 24, 36-osával. Nem sörhütő van, hanem szoba ahol hideg van a sörnek. :) Nagyon drága az alkohol, 3  dollár egy sör, egy gagyibb bor is 15 dollár, a cigi 12 dollár, de azt nem is tudom, hogy hol lehet venni, mert azt meg egy helyen láttam eddig, ilyen öltözőszkrény szerű nagy szürke szekrényekben van, és senki sem látja magát a terméket, tuti nem kívánja meg a 6 éves gyerek.
Az emberek felének pickupja van, jó nagy autókák. 
A hideg nem olyan vészes, mint azt gondoltam, mivel a páratartalom alacsony, viszont a bőrömet kissé megviseli, kell a hidratálás nagyon, különben foszlok, mint a múmia.