2015. május 25., hétfő

Babával az élet, magánvélemény



Múlt héten nagy port kavart a Mekiben szoptató kismama és utána a megszállás. Mivel nem voltam ott az első eseményen, nem tudhatom, hogy az a nő, akinek kilétéről nem sikerül tudomást szereznem most tényleg el lett-e küldve vagy nem. Tényleg kitette egy az egyben a tejcsárdát, vagy nem. A másnapi akcióról készült képek mindenesetre undorítóak. Én személy szerint biztosan elhánynám magam, ha eszem a kis krumplikámat és mellettem valaki előkapja a tőgyét. Ne nevezzük mellnek, mert ebben az időben nem egy szép alakú valami. (én mondjuk az Allee Sparhoz vezető mozgólépcsőjénél található Baci reklámot is ízléstelennek tartom, nem szeretek melleket meglátni)
Volt egy hasonló babás élményem anno 16 évesen. Kecskeméten szokásunk volt ülni egy nagyjából kör alakú padsoron, és ott csicseregni naphosszat. Egyszer csak jön egy nő babával, mellesleg a pláza irányából. 100 méteren belül volt Meki is. Lerakja a gyereket, leveszi a szaros pelust, kitörli a seggét és ráteszi az új pelust. Gondoltam én naiv, hogy tuti vidéki, vagy nem tudom, nem ismerős a környéken. Amikor láttam, hogy veszi elő az tiszta pelust, tök normálisan odamentem hozzá, és mondtam neki, hogy a templom mögött ott a pláza, és ott van frankó pelenkázó. Erre leordított, hogy én mit képzelek magamról. Hát jó. Én csak segíteni szerettem volna. Szerintem pelenkázás előtt nem árt kezet mosni, főleg ha az ember buszozott. Szerintem pelenkázás után sem árt kezet mosni, a babaszar mégis csak szar. Kinek hogy. Azért direkt a hozzánk lehető legközelebbi kukába jól beledobta a baromi büdi pelenkát, se szatyor se semmi, szívjon az is, aki azt takarítja, főleg ha még esik is.
Visszatérve a Mekis eseményre. Még nincs gyerekem így könnyen mondom, de nem hiszem, hogy a Mekiben kellene szoptatni, vagy a Gundelben, vagy bármilyen étteremben. A Mekiben meg ne egyen szoptatós anya, annak ellenére sem, hogy a Meki biztosít cumisüveg melegítőt, amit azért elég kevesen.
Na de hol szoptasson az a szerencsétlen, akinek üvölt a gyereke. Hát ez egy nagyon jó kérdés. A Nyugati pályaudvar várótermének sarkában inkább elfogadottabbnak ítélem meg, ha már mindenképpen a Nyugati környéke.  Egyébként az tiszta hely, viszonylag. Tudom, hogy mindig vannak kivételek, váratlan események, gázos dolgok. De ha mégis muszáj a Mekiben, akkor legalább küldjük arrébb a mellettünk evőt, én ezen tökre nem sértődnék meg, ha odajönne valaki, hogy bocsi, de muszáj. Inkább, mint az élmény.
Arra nem tudom miért volt szükség, hogy egy egész tehenészet jelenjen meg az étteremben, ahol van a már említett cumisüveg melegítő, gyereksarok, babaetető szék, rajzolós cuccok ingyen, gyerekjáték a Happy Mealben, arcfestés, lufi hajtogatás, de a szülinapi zsúrt is lenyomják szívesen. Nem értem, miért azt az éttermet kellet kiszemelni, ami talán a legnormálisabban és legnagyvonalúbban áll a gyerekes fogyasztókhoz.
Szerintem ezzel a legtöbb nem ősanyából csak negatív hozzáállást váltottak ki. Oda lehet menni gyerekkel, és tök jó ha van ilyen megmozdulás, mert tényleg nincsenek szoptatásra alkalmas helyek, de nem így kellene ezt csinálni. Jó hogy nem ment oda valaki az egyik anyához, hogy „Helo, kevés tejet tettek a lattémba, tolnál bele még egy kicsit” fujjj.
Tök véletlenül voltam ma egy itteni plázában, név szerint a West Edmonton Mall-ban. A hátsó gyorsétterem felöli mosdót vettem útba egyszerű okok miatt. A pláza térképén előre meg lehet nézni, hogy hol van mosdó. Ez a pláza, nem egy magyarországi méretű pláza, tehát nem mindegy milyen messze van. Bár szerintem nem minden mosdónak van külön szobája, csak ilyen pelenkázó "asztal" van. Itt a mosdóknak sosincs ajtaja, mármint bejárati ajtaja. Úgy van megoldva, hogy van egy kanyar, és senki sem lát be, de nem is kell ajtó, ami nehezítés babakocsival és kerekesszékkel. Bejutottunk a mosdóban, itt viszont már van egy külön ajtó, ami az anyukáknak való szobába vezet. Sajnos a kép kicsit homályos lett, siettem, ne nagyon nézzenek már teljesen hülyének. Ez a Mothers’s Lounge, a képen a női alak egy babát tart. A kilincs gombos, és egyből rájöttem miért, az ok annyi, hogy amíg anyu a kisebbet eteti, a nagy ne tudjon megszökni. 
Bejárat a Mother's Lounge-be
Van 2 pelenkázó, mellette mosdókagyló, kéztörlő, mint egy pelenkázóban. Ez igazából alap, de milyen király, hogy külön van. A gyerek is nyugodtabb, hogy nem jönnek-mennek az emberek körülötte és az egyéb emberkéknek is, király, hogy nem kell a kakit szagolni.
Pelenkázó, kézmosó, tükör, papírtörcsi
A tükrös résszel szemben van két kanapé, ide a mamik lehuppannak, és teszik, amit tenni kell. Ja és ragyog a tisztaságtól.
Kanapé, ide a mami lehuppan, és mehet a hami
Itt az utolsó képen ilyen karámszerű valami van. A nagyobbik gyereket ide be lehet tenni, és ott eljátszik, amíg zajlik a kicsivel a tennivaló.
Karám, a nagytesó itt tud addig játszani, amíg az öcsi eszik
A könyvtárban csak a lenti mosdót használtam, ott nem láttam szoptatós részt, de pelenkázó „asztal” természetesen van. Az egyik másik plázában a pelenkázó rész külön van, de nincs ajtaja, de az is teljesen kulturált, a másik másikban ugyanilyen szoba van, csak nem emlékszem melyik melyik pláza.
Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy a férfi mosdókban van-e bármi ilyen lehetőség. Majd a párommal kifigyeltetem. Engem mondjuk a legkevésbé sem zavarna, ha a női mosdón keresztül egy babával bemenne egy pasi a Mama szobába. Semleges nemű mosdót nem láttam még itt.
Hát ezek voltak az elképzeléseim és a véleményem, biztosan nem tetszik mindenkinek, de ez van. Bármit is csinálunk, tekintettel kell lenni másokra. A címlapokon szoptató anyák számomra igenis gusztustalanok, ugyanígy a terhes nők is. Egyszerűen nem értem a dolgot…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése